Bosu edzés Bosu edzés
Mi az a Bosu®?
A BOSU® napjaink egyik leginkább kedvelt, újszerű és formabontó fitness eszköze. Különleges alakja azonnal felkelti az emberek érdeklődését, hiszen úgy néz ki, mint egy óriási gömb, amit félbevágtak.

Ez a különleges eszköz alkalmas arra, hogy több száz gyakorlatot végezzünk el rajta, ráadásul tökéletes társítható más fitness eszközökkel is, így az eredményesség maximalizálható, a hatékonyság szintenként növelhető. A gumi félgömb mindkét oldalát használjuk az edzések alkalmával, feladatoktól függően a félgömbre állva, ülve, guggolva, fekve vagy akár támaszkodva kell elvégezni a gyakorlatokat, ami önmagában is már kalandos feladat.

A BOSU® eredetileg az Egyesült Államokból származik, azonban nagyon hamar meghódította az egész országot. Neve a „booth sides up” rövidítéséből ered, arra utalva, hogy mindkét oldala – a puha és rugalmas labda része, valamint a kemény úgynevezett platform része is – használható. A sportinstruktor szakma fitness eszközként ismeri, azonban gyógytornászok fejlesztettél ki és eleinte leginkább rehabilitációs kezelések során alkalmazták.
" " Minden gyerek más, mindenkivel egészen más módon kell foglalkozni.
Villányi Attila

Miért válaszd a BOSU® edzéseinket?
A BOSU® titka abban rejlik, hogy gyakorlatilag az emberi test nem tud nyugalmi állapotba kerülni rajta, ami az eszköz instabilitásának köszönhető, ami arra ösztönzi testünket, hogy kontrolálja mozgásunkat, tudatosan használja az adott izomcsoportokat. A BOSU®-n állva azonnal intenzív, de kímélő munkába kezdenek a csípőt és a gerincet stabilizáló izmok. Mindemellett nagyszerű zsírégető módszer és igazán élvezetes fitness eszköt is.

A BOSU®-t használva az izmaid több dimenzióban képesek dolgozni, sokkal kisebb az ütközése erő, így jobban kíméled az izületeid. Játszva a zenével, a kisebb-nagyobb zökkenések következtével egy igen élvezetes cardio edzéssé is válhat, arról nem is beszélve, hogy, fejlődik az agy-izom kapcsolat is, így tudatosabbá válik mozgásunk és testünk használata a mindennapok során.
Mi az a BOSU© Kids? - BOSU® Gyerekeknek
A BOSU® Kids hasonlóan a felnőtt változatához BOSU® félgömbökre épít. Kifejezetten gyerekek számára kifejlesztett gyakorlatok összesége, ez nagyban eltér a normák BOSU® edzésektől, hiszen a gyerekek magas aktivitását hivatot megszólítani, emellett játékos és élvezetes formája a testedzésnek. Tökéletesen fejleszti a testtudatot és nem utalsó sorban a koordinációt is. Alaposan átmozgatja a testet, fejleszti az állóképességet, mindeközben pedig kíméli az izületeket. Speciális mozgásanyagának köszönhetően kifejezetten oldja a streszt és aktív mozgásra invitál! A mozgásformát jellemzően 7-14 éves korosztálynak ajánljuk.
Bosu
Sziklai Richárd
sziklai.richard@hajnalfenykozpont.hu
+36 70 608 6288
Kapcsolódj ki Nálunk!

Fitt gyermeknap Richivel és a Bosu Kids programmal😍❤️

Közzétette: Gyémánt Fitt és Oktatási Központ – 2018. május 30.
Árlista
Megnevezés Felnőtt Diák, nyugdíjas
napi jegy (60 perc) 1.100 Ft 900 Ft
5 alkalmas bérlet
érvényessége: 1 hónap
4.900 Ft 3.900 Ft
8 + 1 alkalmas bérlet *
érvényessége: 1 hónap
7.900 Ft 6.500 Ft
16 + 2 alkalmas bérlet *
érvényessége: 2 hónap
14.900 Ft 11.500 Ft
havi korlátlan bérlet
érvényessége: 1 hónap
9.900 Ft 7.900 Ft
* 1 alkalom ingyen jár. A plusz alkalom az esetben használható fel, ha a többi alkalom a lejárati határidőn belül került felhasználásra.

Áraink bruttó árak.
Foglalj helyet edzéseinkre!
Fitness időpontfoglalás
Foglalj időpontot online edzésünkre. Nincs más dolgod, mint add meg vezeték- és keresztneved, a telefonszámod és az e-mail címed. Fontos, hogy a létszámnál add meg, hogy hány fő részére szeretnél helyet foglalni csoportos, vezetett óráinkon. Az edzések időtartama 60 perc. Természetesen a szépségközpont légkondícionált edzőtermében öltözőt, zárható szekrényeket és zuhanyzót is biztosítunk a részedre, hogy kényelmesen, kis csoportban, veled együtt maximum 10 fő részvételével tudj feltöltődni és a saját testeddel foglalkozni. Javasoljuk, hogy az adott edzésre az edzés kezdő időpontja előtt 15 perccel érkezz meg, hogy kényelmesen áttudj öltözni és feltudj készülni a csoportos órára.

A foglalás alkalmával válaszd ki a legördülő menüből a számodra megfelelő időpontot. Az edzés díját a helyszínen készpénzben vagy utalványok formájában tudod pénzügyileg teljesíteni. Arra is lehetőséged van, hogy kedvezményes diákjegyet vagy bérletet válts az óráinkra. Ezt is természetesen a helyszínen tudod elvégezni. Az első foglalást követően rendszerünkbe egyszerűen belépve kezelheted időpontfoglalásaidat és a bérleteid érvényességét is. Bérlettel rendelkező vendégeink esetén a lefoglalt időpont aznapi lemondása esetén az adott alkalomat felhasználtnak tekintjük. Sok sikert és jó edzést kívánunk!



Sajnos most nincs szabad időpontunk.
A Hajnalfény Szépségközpont Csapatának kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérjük, hogy oldalainkat ne nyomtasd ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretnél szöveges formában elérni kérjük, hogy vedd fel Velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.

Tegyen a fenntartható mindennapokért!

Köszönjük!

Üdvözlettel, a Hajnalfény Szépségközpont Csapata